Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szagot fogott a rendőrkutya, lebuktatta a menekülő tolvajt

2014.10.04
Gyorsan hívta a rendőrséget az a cibakházi háztulajdonos, aki tegnap észrevette, hogy valaki, vagy valakik betörtek hozzá. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a zsaruk forró nyomon elindulva elkapják a tolvajt. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az ismeretlen 2014. szeptember 16-án napközben járt a ház portáján, ahol az ingatlan ajtajáról a lakatpántot lefeszítette és az épületből egy szerszámos ládát, különféle kézi szerszámokat és egy kerékpárt vitt magával - mondta el Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A kunszentmártoni nyomozók munkáját Pupák, a két éves nyomkövető kutya segítette, aki a betörés helyszínétől egészen a gyanúsított tiszaföldvári házáig vezette a rendőröket. Az egyenruhások a lopás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit lakásán elfogták és előállították a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra. A nyomozók a gyanúsított házában az ellopott értékeket szinte hiánytalanul megtalálták, melyeket lefoglaltak. A 19 éves tiszaföldvári lakos gyanúsítotti kihallgatásakor elismerte tettét.
 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Facebook


Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 416624
Hónap: 2331
Nap: 89